Járt utat a járatlanra…

Erre a napra be csatlakozott Dávid barátom is. A Bakonyban mentünk egy olyan útvonalon ahol korábban együtt jártunk. Ezért gondoltam 1-2 ponton térjünk le az ismert útvonalról hogy legyen egy kis izgalom.

Itt kezdődtek a nehézségek… Soha életemben nem tartottam be azt a bölcsességet hogy “Járt utat a járatlanért fel ne adj”. Nem tudom érdemes-e mérlegelni hogy ezzel mit nyertem és mit vesztettem, mert ez olyan mélyen része a személyiségemnek, hogy ezen nem tudok és talán nem is akarok változtatni

Mindenesetre most egy olyan völgybe sikerült benavigálni magunkat ahol valamikor volt út sőt még piros turista jelzés is, de minket csak csalánerdő és kidőlt fák vártak.

Normális ember lehet hogy azonnal visszafordul, de sem Dávid sem én nem vagyunk az a visszafordulós fajta. Pedig ha tudtuk volna hogy ez 5 km-en keresztül ilyen lesz, akkor mi is visszafordulunk mégy az elején, de nem tudtuk, nem tudhattuk. Így ez az 5 km lett a legkimerítőbb szakasz amit valaha biciklivel megtettem

Nagyon ki akartam már jutni abból a katlanból, de tudtam hogy erre egyetlen esély ha átmegyünk rajta. Ilyenkor bekapcsol bennem valami brutális túlélő ösztön ami kikapcsolja a fájdalom és fáradtság érzést csak megyek előre nem törődve semmivel.

„Zoli mint egy megszállott emelgeti a 30kg körüli bringát. Kb. 3 órán keresztül. Kidőlt fák, égig érő csalán, szúnyogok, magas páratartalom” (Dávid)Itt még csak kicsit vérzik a vádlija. Ezt a részt el fogjuk kerülni a jövőben, de egyszer ezt is ki kellett próbálni.” (Dávid)

Égig érő csalán

5 km után végre volt egy ösvény ami kivezetett a szenvedések völgyéből, de az is olyan meredek volt hogy egyedül nem bírtam felküzdeni a megpakolt bicajt.

A búzának határozottan jobb a hangulata, illata és nem mellesleg az íze is, mint a napelemnek.