Torun

Igyekeztem az izgalmasabb részleteket megörökíteni a fotókon, de azért volt olyan is amikor végtelen szántóföldeken keltem át, viszont amíg nem ez volt túlsúlyban addig képes voltam ebben is meglátni a szépséget

WLOCLAWEK főtere és a tízórai helyszíne

Gyanútlanul haladtam szépen a bicikliúton, amikor ez a bácsi hirtelen elhúzott mellettem. Ezt nyilván nem hagyhattam, ezért bele tapostam a pedálba és utána eredtem. Miután utolértem és a szélárnyékban kicsit kifújtam magam, szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy mivel kisebb a légellenállása ezért szembe szélben is könnyedén tartja a 25 km/h átlagot viszont az emelkedő és a kicsit is göröngyös út nem a barátja, megfelelő útviszonyok mellett 2-300 km-t is megtesz egy nap.
Természetesen nem álltunk meg, csak menet közben beszélgettünk, és a képek is így készültek

Újabb kedvenc erdei szakasz

Ez már Torun városa a Visztula folyóval


Torunban élt és dolgozott Kopernikus. Ezért áll a főtéren a szobra és ezért van a helyi egyetem is róla elnevezve.

Ez az egyetem épülete.