Záró gondolatok a vonaton hazafelé

Összesen több mint 2700km-t tettem meg és több mint 25.000 m szintkülönbséget másztam meg. Ezalatt nem volt egyetlen defektem, vagy egyéb műszaki problémám sem. A Boszniai nagyon durva terepen sikerült elgörbítenem a váltómat, de ez csak annyit jelentett hogy a 12-ből 2 fokozatot nem tudtam használni, de a maradékkal is átjutottam mindenen, és az otthoni pihenő alatt azt is rendbe rakták. Szóval a biciklim igazán jó társnak bizonyult.

A táskák a csomagok rögzítése, a súlyelosztás szintén nagyon jól vizsgázott, ugyanolyan biztonsággal tudtam a durva terepeken is manőverezni mint csomag nélkül, semmi nem akart leesni vagy kilazulni, pedig kapott rázkódást rendesen.

A csomagomra többen is megjegyezték hogy “csak ennyi?” de így utólag is azt tudom mondani, hogy nem hiányzott semmi, sőt volt pár olyan dolog amit úgy cipeltem végig Európán hogy egyszer sem vettem elő. Szóval legközelebb még kisebb csomaggal megyek.

Az egyetlen dolog ami tönkre ment az úton az a matracom volt ami az utolsó sátorozásnál elkezdett ereszteni ezért 2 óránként fel kellett fújni ha nem akartam a földön aludni.

Szerencsére se gyógyszert se kötszert nem kellett használnom az úton, a különböző bogárcsípésektől eltekintve nem volt egészségügyi problémám.

Általában elfáradtam estére, de izomlázam egyszer se volt. Az izmaimnál problémásabb volt a fenekem, a nyakam és a válam különösen a sík terepen való monoton tekerésnél.

Az út alatt ezt a könyvet olvastam, ami nagy hatással volt rám. Különösen a 7. Fejezet címe zakatolt sokat bennem, ami zárszónak se rossz:

Erős gerinc, gyengéd ölelés, szabad szív!